Hírek - Nails Premier 2020 tavasz élménybeszámoló


Idén rendhagyó módon online kellett megrendeznünk a szokásos tavaszi Nail Premierünket. Próbáltuk a legtöbbet kihozni a helyzetből, amit csak lehet és a tőlünk telhető legjobb tudásunk szerint bemutatni nektek az új árnyalatokat és mintákat.

Reméljük így is megfelelő módon eljutott hozzátok minden, amit beszerettünk volna bemutatni nektek és sokan fogjátok elkészíteni a vasárnap látott mintákat és használni az oktatóink által bemutatott technikákat.

Örömmel vettük, hogy volt olyan előadás, amit majdnem 2000-en néztetek egy időben. A rengeteg pozitív hozzászólás pedig arra enged minket következtetni, hogy így is érthető volt számotokra minden.

 

De miről is történt vasárnap? 

10 órakor Kovács Era előadásával kezdtünk, ahol 5 csodálatos mintát mutatott be nektek második előadásában pedig szalonkörömöket csinált waterway technikával.

 

 



Majd Bedő Babett következett előadásával, aki először trópusi hangulatú mintákat készített egymozdulat technikával, késbőbb pedig színes zhostovo virágokat alkotott transzferfólia felhasználásával

 

 

 

Majoros Ági első körben az új csiszolófejeket mutatta meg és nyújtott betekintést használatukba, majd vibráló tavaszi mintát készített porcelán porok segítségével.

 

 

 

 

Marton Bettina első előadásában esküvői körömszettet, majd egy igazán látványos körömszettet mutatott be, illetve ő számolt be nektek arról, hogy mi is található a katalógusban.

 

 

 

 

Ha szeretnétek visszanézni a videókat, az alábbi linkeken tudjátok megtenni: 

Kovács Era: 5 köröm, 5 dizájn, vendégkedvenc minták percek alatt

Bedő Babett: Trópusi hangulat egymozdulat technikával

Majoros Ági: Tiszta és tökéletes manikűr

Marton Bettina: Menyasszonyi körömminták 

Kovács Era: Waterway minták a szalonban 
Bedő Babett: Transzferfóliás minták

Majoros Ági: Porcelánporok a szalonban 
Marton Bettina: 2020-as nyári trendek a szalonban

 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, ezen a rendhagyó Nails Premieren is! Találkozunk ősszel, akkor remélhetőleg, már személyesen.