Hírek - BrillBird Nemzetközi Tréning - 12 ország közel 50 résztvevőjével
Múlt héten került megrendezésre a BrillBird Nemzetközi Tréningje, melyre külföldi viszonteladóink nevezhették magukat illetve oktatóikat. Négy nap teljes egészében a műkörömről, műkörmökről és nailartról szólt. Végül 12 országból érkeztek hozzánk viszonteladók, oktatók, akiknek elsődleges célja az volt, hogy fejlesszék tudásukat, és a műkörmös szakma legújabb trendjeit, technikákat ismerjék meg.
Egy ilyen nemzetközi tréninget leginkább a BrillBird Nail Campjéhez tudnánk hasonlítani. Egy nap zselés műköröm építés, egy nap porcelán műköröm építés a feladat, este természetesen vizsga, majd ezt követően két nap díszítő képzés következik ami szintén vizsgával zárul.
Nagy öröm volt számunkra - és Nektek is megszívlelendő tanács - hogy a résztvevők között volt olyan aki már zseléből, porcelánból és nailartból is megkapta a Mester Oklevelet, de még így is velünk tartott, vizsgázott, igyekezett tökéletesíteni a tudását. Valóban abból válhat profi körmös, az lesz egyre ügyesebb aki soha sem elégszik meg tudásával, folyamatosan fejleszti, képzi saját magát.
A hangulat fergeteges volt. Nemzetközi szinten is az összetartás, egymás kölcsönös segítése jellemzi a BrillBird csapatot - a BrillBird családot ahogy sokan emlegették.
Akik kiemelkedően jól teljesítettek, azok most is Mester Oklevelet kaptak, ami talán ebben az évben sikerült a legtöbb résztvevőnek, köszönhetően annak, hogy már sokadszorra tértek vissza miközben egész évben tréningeztek, gyakoroltak. Gratulálunk Mindenkinek!
Reméljük Veletek a nyári Nail Campen - vagy a Nailart Campen találkozhatunk, hiszen ahogy említettük mindig mindenkinek van még hova fejlődnie, tökéletesednie!