Bedő Babett - Műköröm tanfolyam oktató

Titulus: BrillBird Nemzetközi Oktató, BB CUP győztes, BrillBird Valentin-napi szalonköröm verseny győztese
2008-ban szereztem meg a Kéz és Lábápoló,műkörömépítő OKJ-s bizonyítványt. Célom a folyamatos továbbképzések által,tudásom bővítése. Szerencsés embernek tartom magam,mert elmondhatom a munkám a hobbim is.
Eredeti szakmámat tekintve porcelánfestőnek tanultam.Pécsett a Zsolnay gyárban dolgoztam 16évet, aranyozóként. A képzőművészet a festés mindig is vonzott és ezt a körmökön is előszeretettel alkalmazom. Fontos számomra,hogy vendégeim elégedettek legyenek,igyekszem egyéniségükhöz illő körmöt és díszítést készíteni.
Bedő Babett műkörmös tanfolyamai:
Szalon mix
Megmutatom, hogy tudtok zselé és akvarell felhasználásával, pillanatok alatt csodaszép mintákat készíteni. Begyakoroljuk az indákat, vékony vonalakat és csodás tavaszi mintákat is festünk egymozdulat technikával. 3d forming és spider zselével, igazán látványos virágot is készítünk, amivel másnap már a vendégeid...
Tavaszi Szalon Mix - Székesfehérvár
Megmutatom, hogy tudtok zselé és akvarell felhasználásával, pillanatok alatt csodaszép mintákat készíteni. Begyakoroljuk az indákat, vékony vonalakat és csodás tavaszi mintákat is festünk egymozdulat technikával. 3d forming és spider zselével, igazán látványos virágot is készítünk, amivel másnap már a vendégeid...
Tavaszi Szalon Mix - Pécs

Bright Christmas
Az év egyik legszebb időszaka a Karácsony. Gyertek tartsatok velem és hangolódjunk együtt az ünnepekre! A képzés során többféle anyaggal készítjük el az ünnepi mintákat, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt.
Őszi szalon mix
Megmutatom, hogy tudtok matrica és akvarell felhasználásával, pillanatok alatt csodaszép mintákat készíteni. Begyakoroljuk az indákat, vékony vonalakat és csodás őszi mintákat is festünk egymozdulat technikával. 3d forming és spider zselével, igazán látványos virágot is készítünk, amivel másnap már a vendégeid...
Zselés egymozdulat díszítések matt hatással-Székesfehérvár
Látványos, könnyen elsajátítható festési technika, amellyel kezdők és haladók egyaránt festhetnek gyönyörű virágokat, különböző mintákat.
Blossom Flowers - Pécs
Kápráztasd el vendégeidet egyszerű, látványos szalonban könnyedén alkalmazható díszítésekkel, aminek elkészítése kb. 8-10 percet vesz igénybe. A mintákat a népszerű designer zselékkel készítjük el, amik fixálásmentesek, tökéletesen pigmentáltak, használatuk pedig nagyon könnyű. Egy lépésben alakítjuk ki a...
Blossom Flowers Kaposvár

Tavaszváró akvarell - Székesfehérvár
Ezen a tanfolyamon vidám, tavaszi hangulatú mintákat festünk.
Tavaszváró akvarell - Kaposvár
Ezen a tanfolyamon vidám, tavaszi hangulatú mintákat festünk.
Blossom Flowers
Kápráztasd el vendégeidet egyszerű, látványos szalonban könnyedén alkalmazható díszítésekkel, aminek elkészítése kb. 8-10 percet vesz igénybe. A mintákat a népszerű designer zselékkel készítjük el, amik fixálásmentesek, tökéletesen pigmentáltak, használatuk pedig nagyon könnyű. Egy lépésben alakítjuk ki a...
3D porcelán hatású minták
Ha eddig csak kacérkodtál a 3D porcelán hatású díszítésekkel de nem tudod, hogy állj neki, akkor ez a tanfolyam neked szól. Izgalmas, vidám, vibráló színek, 3D hatás mindez Forming zselével. Fedezd fel, hogy mennyi lehetőség rejlik a "gyurmazselében"!
Magic Winter
A tél és a karácsony hangulata tükröződik a köröm mintákban is. Gyertek hangolódjunk együtt!
Őszi Varázs
Téged is elvarázsol az akvarell festés légies világa? Ezen a bemutatón megtanulhatod hogyan kombináld az anyagokat, a színeket, azok használatát, a helyes technikát, hogy Te is el tudd kápráztatni a vendégeidet. Ennek a technikának a varázsa a finom, lágy, világos, áttetsző színekben van. Ettől lesznek az így készült...
Aquarell technika-Tatabánya
Bepillantást nyerhettek az akvarell krémfestékekkel történő festés rejtelmeibe. Elsajátíthatjátok a színelmosást, satírozást. Vékony vonalakkal megtanulhatjátok kiemelni a mintákat, hogy életre keljenek a minták vendégeitek műkörmén.Az Online tananyagon kívül újabb mintákkal!
Tropical Summer
Hangolódjunk együtt a nyárra és utazzunk el képzeletben a Bahamákra. Ha van kedved, gyere tarts velem és a tanfolyam keretein belül a nyári minták elkészítésével, éljük át a trópusi életérzést!
Forming love
Ha eddig csak kacérkodtál a 3D porcelán hatású díszítésekkel de nem tudod, hogy állj neki, akkor ez a tanfolyam neked szól. Izgalmas, vidám, vibráló színek, 3D hatás mindez Forming zselével. Fedezd fel, hogy mennyi lehetőség rejlik a "gyurmazselében"!
Crystal Flowers
"Üvegbe" zárt virágok. A virágok soha nem mennek ki a divatból...ha valami különlegesre vágysz és szeretnéd vendégeidet elkápráztatni akkor ezen a tanfolyamon a helyed!
Floral Fantasy
Sajátítsd el az egyszerű, gyors de mégis látványos szalonvirágok titkait. Ezen a tanfolyamon megtanuljuk egy lépésben kialakítani az árnyék és fény hatást, vékony vonalak elkészítését, Spider Gel használatát melyek tökéletesen mutatnak szalonkörmökön. Kezdőknek és újrakezdőknek is ajánlott!
Flower Garden
Ezen a tanfolyamon az óriási népszerűségnek örvendő Designer zselékkel festünk, vidám, tavaszi hangulatú mintákat amit Forming zselével teszünk még élethűbbé.
Zselés egymozdulat díszítések matt hatással - LEVÁSÁROLHATÓ
Látványos, könnyen elsajátítható festési technika, amellyel kezdők és haladók egyaránt festhetnek gyönyörű virágokat, különböző mintákat.
Porcelán hatású minták zseléből
Ha eddig csak kacérkodtál a 3D porcelán díszítésekkel de nem tudod,hogy állj neki,akkor ez a tanfolyam neked szól. A tanfolyamon elsajátíthatod a 3D-s virágokat a Forming zselé segítségével. Könnyedén formázható és korlátlan ideig alakítható zselé,amivel gyönyörű 3D-s mintákat alakíthatsz ki.
Aquarell hatás Hypnotic géllakkal
Ezen a tanfolyamon megismerkedhetsz az aquarell festés, finom és könnyed technikájával,amit a Hypnotic géllakkokkal teszünk még káprázatosabbá
Glamour Desing
A Glamour Design képzésen gyönyörű, mély színű, csillogó mintákat tanulunk meg festeni, de természetesen mindenki saját és vendégei ízlése szerint formálhatja a megtanult mintákat. Igazán nőies, szépen kidolgozott, magával ragadó motívumok jelennek meg a képzés végére a körmökön. A tanfolyamon a manapság...
Aquarell festés kezdőknek is!
Bepillantást nyerhettek az akvarell krémfestékekkel történő festés rejtelmeibe. Elsajátíthatjátok a színelmosást, satírozást. Vékony vonalakkal megtanulhatjátok kiemelni a mintákat, hogy életre keljenek a minták vendégeitek műkörmén.
Vintage style
Megtanulhatjátok a színösszemosást, árnyékolást Brush&Go fixálásmentes műköröm zselékkel. Megismerkedhettek a hajszálvékony zselé vonalak technikájával, színek keverésével, mindez vintage stílusban. Rendkívül divatos és népszerű manapság a vendégek körében ez a romantikus, elegáns műköröm díszítési minta a...
Díszítő oktatás ajándékkupon
Tanfolyam ajándékba Ha igazán hasznosat szeretnél ajándékozni, akkor válassz szerettednek/barátnődnek egy díszítő vagy építő tanfolyamot.
Tropical Summer
Évek óta nagy népszerűségnek örvendenek az állatminták akár ruháról akár körömről van szó. A nyáron ezt megspékelhetjük virágokkal, trópusi növényekkel, vibráló nyári színekkel ami nagyon trendin hat a körmökön.
Szalonkedvenc: fantázia virágok gyorsan, egyszerűen, zselés festéssel
Sokszor kérnek tőled virágmintás díszítést? Akkor szeretettel várunk Babett díszítő képzésére, ahol megtanulhatod a vendégek által kedvelt virágmotívumokat, árnyékolás technikájával ötvözve, fixálásmentes Brush&Go zselék felhasználásával. A továbbképzésen 4-5 mintát is elsajátíthatsz, és új tudásoddal...
Téli ünnepi minták
A képzés mindig egy adott időszak legjellemzőbb motívumait gyűjti egy csokorba, hogy minden alkalomra gyönyörű és aktuális körmöket készíts vendégeid számára. Az évszakok, alkalmak és a különböző ünnepek (esküvő, karácsony stb.) jellemző motívumait bajnok oktatóink a legújabb trendek szerint oktatják. Készülj...
Őszi minták
Hamarosan itt az ősz, nem csak a melegebb ruhákra, hanem a melegebb színekre is szükséged lesz! Babett most az ősz legszebb jeleneteit varázsolja a szalonokba! Harmonikus és hangulatos színkombinációk, elragadó minták jellemzik ezt a képzést, Babett sajátos bájos stílusban tolmácsolva.
Vélemények
Kedves Brillbird:) Nagyon Szépen Köszönöm az ajándék gél lakkokat:) Legyen Kellemes az Ünnepetek Üdvözlettel: Kurucz Enikő
Kurucz Enikő
Írj véleményt!2022-12-01 15:58:13